Az optimalizálási probléma nem változik az összes motorral üzemelő (AEO) sebességtartó automatizáláshoz képest. Ennek ellenére:
- Másszon olyan magasra, amilyen praktikus ( hidegebb, a vékonyabb levegő jobb a hatótávolság szempontjából)
- Állítsa be az emelési együtthatót úgy, hogy húzza a légcsavaros repülőgépek esetében minimalizált ($ c_ {Di} = c_ {D0} $). A turbó motoroknál minimalizálja az energiát repülési időnként ($ c_ {Di} = \ frac {1} {3} \ cdot c_ {D0} $). A turboventilátoroknál válasszon egy értéket a két szélső érték között.
Az elméleti optimális polárpont kiszámításához lásd a ezt a választ a teljes származtatáshoz, beleértve a szelet is, vagy ezt a választ rövidebb magyarázatért.
A repülési magasság minden bizonnyal alacsonyabb lesz, mert nagyobb tolóerőt kell generálnia a fennmaradó motorra (nagyobb sűrűségre van szükség), ami viszont alacsonyabb TAS-t (valódi légsebesség) eredményezhet. A CAS-nak (kalibrált légsebesség) azonban körülbelül ugyanannak kell maradnia. A konfigurációnak (szárnyaknak, hajtóműnek) változatlanul kell maradnia, csak a kormány meghajlása adódik az aszimmetrikus tolóerő kompenzálásához. Az így létrejövő oldalcsúszás kissé megnöveli a repülőgép nullemelési ellenállását, így valamivel alacsonyabb sebességet eredményez, mint az AEO esetében.
Abban a valószínűtlen esetben, ha a szükséges sűrűség alacsonyabb magasságot eredményez talajszintnél lassítani kell, és be kell állítani a szárnyakat, hogy a levegőben maradjon, és most az új, fedéllel ellátott optimum jelentősen magasabb emelési együtthatót eredményez, mert a szárnyak telepítése eléggé megnöveli a nulla emelési ellenállást. Ha a lefelé hajló polárral rendelkezik, az optimális könnyen megtalálható.